Galambos borok szárnyra kapva

Az rögtön egyértelmű volt számunkra, hogy egy olyan vállalkozásról van szó, amely főleg szakmai tudására, az ár-érték arányra és a megbízhatóságára épít.

A műhelymunka során sokat beszélgettünk Ádámmal, megpróbáltuk a lehető legjobban megismerni az igényeit és az ízlését, hogy megtaláljuk számára a legmegfelelőbb koncepciót. A munkát piackutatással, a célcsoportok feltérképezésével és a marketingterv elkészítésével indítottuk. Az hamar világossá vált számunkra, hogy valami teljesen új ötlettel kell előállnunk, olyannal, ami rögtön megfogja a vásárlókat, amint ránéznek egy üveg Galambos-borra. A borászat számára fontos a hagyománytisztelet, a magyarság értékeinek átörökítése, de egyben a fejlődés, haladás is. A brainstormingok során több olyan koncepció is született, amely a magyar irodalomhoz, a költészethez kötődik. Végül az elküldött javaslatok közül Ádámék azt választották, amely a legszebb magyar szavak köré épül.

„A Galambos Borászat borai magukban hordozzák a magyarság legfőbb értékeit, mindent, mi csak szóval kifejezhető. Ezért választottuk boraink elnevezéséül a legeslegszebb magyar szavakat.”

A Kosztolányi Dezső által meghatározott 10 legszebb magyar szó: anya, gyöngy, ősz, szűz, sír, szív, vér, kard, csók, láng. Ezek a szavak hangzásukban, jelentésükben olyan értékeket hordoznak, melyek mindenki számára fontosak, rengeteg érzelem kötődik hozzájuk. Sőt, ha nyitnak majd a nemzetközi piacok felé, ez a borászat lehet az első, amely borneveiben hordozza és népszerűsíti a magyar nyelvet és kultúrát, ezen keresztül pedig a nemzetünket is.